1.0kapszaicinhttps://kapszaicin.cafeblog.hukapszaicinhttps://kapszaicin.cafeblog.hu/author/kapszaicin/    Kis gyermek ragyogó szemekkel ébred minden reggel, nem számít csak a boldogságra, beleszeretve a napokba pillanatokra karcolja kacaját a kora.   Kortalan emlékképek mosolyában elmereng a távolodó robot. Közeledő felhők takarásában kicsavarja a felmosórongyot. Ki érzi át bőrén a csapadékot.   Attól inkább fut mindenki nehogy benne ázzon, az idő kevés meg is kell száradni, hogy az arcokra mosoly száradjon. Egyszer elporhad, muszáj menekülni.   Megértést nélkülöző gyermekek még a panaszos felnőttek, hová nyújthatnák számlájukat, ha nem az életbe, belefektetnek energiát a szárnytalan erősek.   Korlátlan szabadságot adtam szárnyakért az időm ritmusának, mert beleszeretnék újra a gyermekbe, a boldog reményébe, korának erejébe, legyintenék újra nem múló fájdalmának.   Miért értenék most, ha akkor hős nőtt, mert bölcsen fojtotta magába, mert a gyerek okosabb, mint a felnőtt, tudta hogyan kell utat találni a boldogságba, beleharapni egy mérgezett almába.   Nem számolom a betűt és ütemet Nem köthet többé szabály engem és versemet A szabadság kiabál testemben Mi nem számolja az ütéseket, Ártatlanságot felmosó érintéseket,   S az arcomban lüktető félelmeket. Nem kell mások rendje a fejemben Nem kívánom a panaszos füleket Csak szabadíts meg a gonosztól, ha létezel Add vissza mindazt, ahogy ideküldtél engem, A kis gyermeket ragyogó szemekkel.   2014.08.20.   <p style="text-align: center"><em>/kép: a természet adta, csak fel kellett mászni érte/</em></p> <a href="https://kapszaicin.cafeblog.hu/files/2014/08/Fénykép0244.jpg"><img class="aligncenter size-large wp-image-63" src="https://kapszaicin.cafeblog.hu/files/2014/08/Fénykép0244-600x450.jpg" alt="Fénykép0244" width="600" height="450" /></a> <hr />  rich